Nyári táborok 2024.
1. hét
A Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ szervezésében lebonyolított nyári táborunk első hete sikeresen megvalósult, amelyen 11 gyermek vett részt. Három munkatársunk odaadó és elkötelezett munkájának köszönhetően a gyermekeket kézműves foglalkozások, önismereti- és közösségfejlesztő programok, sporttevékenységek és a tábor területén felállított medencénk programelemei várták, amelyek kellemesen hűsítették az elmúlt hetek forróságát. A gyermekek a sok mozgást követően energiapótló napi háromszori étkeztetésben részesültek, amely vitamindús nyári gyümölcsöket is tartalmazott. A gyermekek az egyéni és csoportos foglalkozások keretein belül fejleszthették szenzomotoros, kognitív és szociális készségeiket, amelyeket a közös együttlét, a közös játékok, és egyéni elmélyült alkotások hívtak elő és tettek lehetővé.
Zenés tematikai napunkon megismerhették egymás zenei érdeklődését és meghallgathatták, kipróbálhatták a hangszereket. Az ismerkedés és barátkozás folyamán fontos elemmé vált a kedvenc tárgyak bemutatása és megismertetése, a kézműves alkotások pedig kreativitást és jó rálátást biztosítottak a saját és egymás erősségeinek megismeréséhez. A kisállat szeretetüket, játékosságukat és gondoskodásukat gyakorolhatták péntek délelőtt, egy társuk kedvenc háziállatának segítségével. Mázli kutya kedvenc lett és a gyermekek önfeledten játszottak és labdáztak a barátságos kutyussal.
Három héten keresztül folytatódik ez a programokban gazdag, jó hangulatú, vidám és felhőtlen szórakozást biztosító nyári táboroztatásunk, amely a gyermekek vakációjának feledhetetlen emlékeit nyújtja.
A táborokat önerőből valósítjuk meg, mivel idén sajnos nem pályázhattak az Erzsébet Napközis táborokra családsegítő szolgálatok és központok, csak iskolák.
2. hét
A Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ által szervezett nyári táborunk második hete 13 gyermek részvételével vidám, önfeledt időtöltést jelentett a gyerekek és szervezők számára egyaránt. A munkába járó szülőknek nagy megnyugvást jelent, hogy gyermeküket biztonságban, teljesen családias légkörben tudhatják. Kollégáink türelemmel, odaadással és szeretettel foglalkoznak a táborban részt vevő gyerekekkel. A kézművesség jegyében telt a hetünk, igyekeztünk mai, a gyerekek számára élvezetes, érdekes tárgyakat, képeket, alkotásokat készíteni. Előkerültek a társasjátékok, kártyák, építőkockák és sok egyéb játék. Nem feledkeztünk meg arról sem, hogy zajlanak a párizsi nyári olimpia eseményei. A gyerekek rövid összefoglalót hallhattak az olimpia történetéről, beszéltünk az ismert magyar olimpikonokról, ezzel kapcsolatban színes krepp papír felhasználásával elkészítették az olimpiát szimbolizáló öt karikát. Minden nap friss gyümölcsöt, zöldséget kaptak a gyerekek és szigorúan odafigyeltünk a napi folyadékpótlásra. A nyári melegben a fürdeni vágyók délutánonként a medencében hűsölhettek.
3. hét
A Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ szervezésében lebonyolított nyári táborunk harmadik hete is sikeresen megvalósult, amelyben 15 gyermek vett részt.
Az elmúlt két hét tematikáját folytatva a gyermekeket kézműves, hangszeres, mozgásos valamint életkoruknak megfelelő önismereti játékos tevékenységek várták.
A csoportos foglalkozásokon ismét nagy szerephez jutottak a kedvenc kisállatok, ezen a héten egy kedves kis hörcsög vált egy napra igen népszerűvé.
A gyermekek mozgásos igényeit remekül kiegészítették a medencés programelemek, az udvaron elhelyezett és használatba vett ugrálókötelek, a különböző méretű hullahopp karikák és labdák, a ping-pong asztal és egy nagy méretű védőhálóval ellátott biztonságos trambulin.
Csütörtökön, egy kisebb sétával egybekötve, ellátogattunk a Zöldpázsit téri játszótérre, ahol egy jó hangulatú, játékokban gazdag délelőttöt töltöttünk.
Pénteken pedig egy vidám és tartalmas Ki-Mit-Tud zárta a hetet, amelyben a gyermekek kreatív produkciókkal mutatták be önmagukat, kedvteléseiket, hobbijaikat és az oktatási intézményekben elért eredményeiket. Láthattunk itt többek között egyéni- és csoportos hangszeres produkciót, birkózást, tornagyakorlatokat, ostorpattogtatást jókedvvel és felszabadult nevetéssel. A nyerteseket díjazással elismertük és a résztvevők egyformán részesültek az elismerő és támogató figyelemben.
Összességében ismét egy kötetlen mégis biztonságos kereteken belüli és adott napirendhez igazodó vidám, igazi nyári hangulatú hétben volt részünk, ahol minden gyermek önmagát adhatta, megélhette a közösen eltöltött idő pozitívumait, az egymás iránti alkalmazkodást, gyakorolhatta a türelmet, a várakozást, az egymásra hangolódást és az elfogadást.
4. hét
A Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ által szervezett nyári táborunk záró hete 15 gyermek részvételével zajlott. A nagy meleg ellenére kollégáink igyekeztek tartalmas, örömteli tevékenységeket szervezni a gyermekek számára. A nyári gyümölcsöket nemcsak kóstolták, de színes papír felhasználásával gyümölcs girlandot is készítettek a gyerekek. Karkötőket és nyakláncokat fűztek, kavicsot festettek, kartondobozból házat terveztek és kiviteleztek, trambulinban ugrándoztak, énekeltek, fürödtek. Nem maradtak el az olyan szórakoztató játékok sem, mint az Activity vagy a „Híres mesterségem címere”. Az Emberöltő Alapítvány kisházának hűvös belső szobájában, kivetítőt használva mozizhattak a gyerekek. Reméljük, felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a gyerekek idén nyáron is.
Jövőre is várjuk őket szeretettel!